blogbejegyzés

A 2019. november 28-i Mamik című adás

a Rádió Bézsen

A régi időkben a tánc tanulása társadalmi elvárás volt, hisz a test ügyesítésén túl sok mindenre tanított: társalgásra, ismerkedésre, viselkedésre. Mit ad ma a tánc a fiataloknak? A testtudat fejlesztését? A művészet iránti elköteleződést? Sikert? Közösséget? A Mamik vendége Salik Gyula táncpedagógus volt, aki évek óta nagy sikerrel vezeti be a fiatalokat a tánc világába.

A műsort ITT hallgathatod meg. És íme a mese, ami az adásban elhangzott:

 Távirányítás 
Egy félénk tanítványnak, aki magabiztos akart lenni, azt mondta a Mester:
– A biztonságot mások szemében keresed, s azt hiszed, ott van a biztonság.
– Akkor hát ne adjak mások véleményére?
– Ellenkezõleg! Mérlegelj mindent, amit mondanak, de ne hagyd magad irányítani!
– Hogyan szabadul meg valaki a távirányítástól?
– Hogyan szabadul meg valaki a tévhittõl?

Jin Mami: Ja, meg a távirányítótól. Én mindig berugdosom valamelyik kanapé alá. Na, de térjünk rá a mai témánkra! Egy olyan művészeti ágról lesz szó, amiről még nem beszéltünk. (..) Nagyon szeretem a táncot, mert ki tud kapcsolni. A zene, meg a tánc tud leginkább kikapcsolni, mert ezeket nem csináltam. Színházban nem tudok kikapcsolódni.
Jang Mami: Engem például a taiji remekül ki tud kapcsolni. Csak kinyújtom a kezem, és már ki is vagyok kapcsolva.
Jin Mami: Igen, de, ha nézed a taijit?
Jang Mami: Végül is, az is.
Jin Mami: És egy vizsgán?
Jang Mami: Az más, akkor tanárként vagyok jelen.
Jin Mami: Na, én így járok színházba.
Jang Mami: Jó, én is kevés filmet tudok úgy megnézni, hogy ne legyek kritikus a szöveggel.
Jin Mami: Míg csak művészként dolgoztam, sokat találkoztam a tánccal, például a színi vizsgák alkalmával. Én technikai tárgyat tanítottam a színműn, és a tánc is az. És nagyon érdekes volt mindig, hogy mikor a technikát tanító tanárok összeültek, az énektanár, a beszédtanár, tánctanár, akkor bármit megfigyeltünk egy tanítványon, teljesen ugyanazt mondta a tánctanár, az énektanár, meg én is, pedig teljesen más szemszögből néztük.

Salik Gyula:

Óvodásként került hozzám egy fiú. Nagyon félénk volt. És szótlan. Nem is nagyon csinálta azt, amit kértem. Talán még annyit sem, hogy nyújtsd ki a térded, vagy hajlítsd be. De a fiú maradt. Kértem tőle ezt, azt, akkor meg a tempóval, meg a zenével volt gondja. Nem hallotta a zenét, nem tudta megtartani a tempót. Mondtam neki, hallgasson otthon zenét, olyat, amit szeret, próbálja kidobolni magának a ritmust. Aztán teltek a hónapok, egyszer csak valami átkattant, és mindent halálosan precízen megcsinált. Egy varázslat, egy csoda történt.
Van, hogy egy gyerek egyszer csak így kinyílik. Mint egy szivacs beszívja az információt, majd hozzáteszik a saját tehetségét. Azóta ez a fiú profi táncos.

Please follow and like us: