blogbejegyzés

A 2019. november 14-i Mamik című adás

a Rádió Bézsen

A Mamik vendége ezúttal Kesserű Andrea volt, aki egyedi ékszereket, táskákat, kiegészítőket készít, a legkülönbözőbb alapanyagokból. Kreativitásról, alkotásról beszélgettünk vele, közben egy nagyszerű tervezői pályára tekinthettünk rá, melyben a Nemzeti Színház jelmezei ugyanúgy helyet kaptak, mint a szemüveglencséből készített ékszerek. Kesserű Andrea márkája a Ke.s.hA, és Andrea a márka jó néhány darabját Down-szindrómás fiával, Danival együtt készíti.

A műsort ITT hallgathatod meg. És íme a mese, ami az adásban elhangzott:

A lakatlan szigeten
Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
“Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” – kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
“Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten.” – felelte a kapitány.

Jin Mami: Sokszor történnek az emberrel olyan dolgok, amiről először azt gondoljuk, negatív, de aztán valami különlegesen új születik belőle.
Jang Mami: Mert az embert megmozgatja. Indulásra készteti.
Jin Mami: Sztereotípia, hogy minden rosszban van valami jó. Így szokták az embert vigasztalni, és ennél borzasztóbb nincs. A Mesterünk a Színműn, Szinetár Miklós, azt tanította nekünk, hogyan kell boldognak lenni. Azt tanította, hogy az elengedés milyen fontos. Nem kell mindenáron csinálni valamit, nem kell sztárnak lenni, sőt még színésznek sem. Csak addig csináljuk, míg az boldogságot okoz.

Kesserű Andrea:

Előttem mindig az van, hogy jó tárgyat, használható tárgyat készítsek. Hogy ne csak a kezünkbe vegyük a tárgyat, hanem, hogy azt magunkra vegyük. Szeretettel kell viszonyulni a dolgokhoz.

Please follow and like us:
A gombok segítségével megoszthatod barátaiddal